„Hogy minden olyan legyen, amilyennek Ti megálmodtátok!”

Professzionális DJ szolgáltatás három évtizedes tapasztalattal

Bemutatkozás

Nagy András (BanDJ) vagyok, 1991 óta dolgozom hivatásos, azaz professzionális DJ-ként heti több rendezvényen és buliban.

Életem a ZENE, minden tevékenységem ehhez kapcsolódik. A munkámban mindig minőségre, pontosságra és igényességre törekszem. A budapesti Morrison’s Klub DJ csapatának vagyok a vezetője 2004 óta (Morrison’s 2 Klub, Liget Club). A Magyar Producer és DJ Szövetségnek a vezető ügyintézőjeként tevékenykedem 2005-től.

Otthon vagyok az aktuális zenék területén is (ezeket heti szinten játszom), a retro zenék világába pedig még komolyabban beleástam magam, korszaktól és stílustól függetlenül.

Az I Love Retro fesztiválcsapat egyik kiemelt DJ-je vagyok. Rendszeres fellépője vagyok a kiemelt fesztiváloknak is, mint a Sziget, a Total Dance vagy a Retronic Fesztivál (Veszprém Aréna).

A hazai retro előadók közül szinte mindenkivel volt már szerencsém együtt fellépni. Zoltán Erikával, az AD Studióval, Delhusa Gjonnal, az Animal Cannibals-szel, Csordás Tibivel, Mr Rickkel és Miss Beevel közös remixeink is készültek. Olyan világsztárokkal állhattam egy színpadon, mint Mr President, a La Bouche, Dr Alban, a Snap, a Vengaboys, Afric Simone, Master Blaster, vagy a Brooklyn Bounce.

Egyedi retro minimixeket készítek, amelyekből hivatalos Hungaroton kiadvány is megjelent. Euro & Italo disco tematikájú mixlemezem Európa 4 országában került kiadásra. Több száz mixemet találhatjátok meg a youtube csatornámon (BanDJ Official). Jogtisztán MAHASZ engedéllyel dolgozom, megtalálható vagyok a legalisdj.hu oldalon.

Szolgáltatások

PROFI ESKÜVŐ ÉS PARTY DJ

Esküvő Dj

2004 óta zenélek esküvőkön, már több száz alkalommal lehettem a zenei hangulatfelelős esküvői DJ-ként. Minden rendezvényen így van, egy esküvőn pedig különösen fontos, hogy a megfelelő stílusú és hangulatú zene a lehető legszínvonalasabban legyen „tálalva” úgy, hogy az Ifjú Pár zenei igényeire a DJ különös figyelmet fordítson.

Rendezvény Dj

A legkisebb születésnapi bulitól egészen a többszáz fős céges rendezvényig minden típusú és méretű eseményen zenéltem már. Minden esetben nagyon fontosnak tartom az interaktív zeneszerkesztést, odafigyelek a különböző korosztályok igényeire.

Hang- és fénytechnika

  • korunk elvárásainak megfelelő digitális hangtechnika
  • exkluzív, fehér DJ keverő és CD lejátszók
  • forgófejes robotlámpák, hangulatos disco fények
  • megvilágított dekoratív DJ paraván

Zenei ötletek a fontos pillanatokhoz 

PROFI ESKÜVŐ ÉS PARTY DJ

Vendégkönyv

Csodálatos este!

“Nem is tudjuk mit írhatnánk, ami visszaadhatná azt a csodálatos estét! BanDj nem csak a legvagányabb slágerekkel tett hozzá a Nagy napunk hangulatához, de maximálisan figyelembe vette az igényeinket. A profizmus minden téren érezhető volt, akár a többi szolgálatóval való együttműködésről, akár a velünk tartott előkészületekről volt szó. Gyors és gördülékeny támaszunk olt, ha a vendégsereg épp más zenét szeretett volna hallani. Nagyon köszönjük ezt a felejthetetlen élményt és mindenkinek csupaszívből ajánljuk! Köszönjük szépen a sok kedvességet utólag is!” Tényleg nagyon szépen köszönünk mindent, ajánlunk minden ismerősünknek!

Ágota és Balázs

Szia Bandi!

Nagyon hálásak vagyunk Neked! Olyan hetedhétországra szóló bulit csaptál megint, hogy az valami elképesztő! Annyira köszönjük! Azt hittük az “életünk legszebb napja”egy elcsépelt klisé, de nem… ANNYIRA JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT! KÖSZÖNJÜK!!!!!”

Veronika és Péter

Kedves András!

Ismét csak köszönettel tartozunk neked, eszmeletlenul jó buli volt(mint mindig) ,mi nagyon jól éreztük magunkat,és külön köszönjük a figyelmességet a zenei repertoárral kapcsolatban(eisemann) 😀 KÖSZÖNJÜK!!!!!”

Eszter és Pongrác

Köszönjük!

„Köszönjük, hogy jöttél, szuperek voltak a zenék, jó hangulatot csináltál. Tetszett, ahogy te is átélted a bulit. Ha majd lesz viráglakodalom meg a többi akkor is téged hívunk.”

Szuper DJ!

„Szuper DJ jó zenei ízléssel, remek technikával – a buli hangulat garantált :)”

Szia Bandi!

Nagyon-nagyon jó volt a buli, köszönjük, hogy így odatetted magad!

Dominika és Péter

Nagyon örülünk, hogy velünk voltál...

„Nagyon örülünk, hogy velünk voltál a Nagy napunkon. Nem „csupán” egy remek zeneszolgáltatót nyertünk veled, de nagyon köszönjük, hogy az este fontosabb momentumainak kommunikálásában is segítségünkre voltál, irányítottad a vendégsereget és segítettél a meglepetés produkció hangosításában is. Vendégeink nagyon élvezték a bulit, várakozásainkat felülmúlta a buli hangulata és a vendégek táncolási hajlandósága is J Minden kívánságunk teljesült zenei téren, szuper blokkokat állítottál össze. Nagyon köszönjük még egyszer, jó szívvel ajánlunk másoknak is, hiszen mindenkivel megtaláltad a közös hangot, a legkisebb gyerekektől kezdve a legidősebb vendégeinkig. Köszönjük, hogy segítettél csodássá varázsolni az esküvőnket.”

Zsófi és Zsolt

Szuper Dj, aki figyel a párra!

Szuper Dj, aki figyel a párra, a kívánság listájukra és a tökéletes időzítésekre. Nagyon változatos, a sláger zenéken át a klasszikusokig mindent játszik. Köszönjük neki a munkát a mi esküvönkön mindenki táncolt! :)))

Zsolti & Zsófi

Kedves BanDJ!

A körülmények ellenére (délutáni kezdés, 23 órás befejezés) remek volt a buli az esküvőnkön, ami jórészt a Te munkádnak is volt köszönhető! Minden kérésünk teljesült, szuper volt a keverés, a fények és a hangosítás is. Örülünk, hogy Téged választottunk DJ-nek! 🙂

Ivett és András

Szia András!

A buliról csak jót tudok írni, fergetegesre sikerült. Mi Misivel egyáltalán nem gondoltuk, hogy hajnali fél 4-ig el fog tartani. 😀 Mivel nem küldtünk listát Neked a bulira (gondolván ebben a helyzetben extra buli biztosan nem lesz), így különösen köszönjük, hogy megtaláltad a stílusunkat, teljesítetted a kéréseinket is, és ezeknek köszönhetően mindenki nagyon jól érezhette magát: és lett extra buli. 😀 Köszönünk mindent!

Timi és Misi

Kedves Bandi!

Az esküvő előtti találkozáskor nagyon szimpatikusan, segítőkészen adtál ötleteket a zenéket illetően mind a bulira és a szertartásra is! Esténként nagy örömmel válogattuk a zenéket, és a pandémiás időszak ellenére is egyre jobban vártuk, hogy elérkezzen a mi nagy napunk! Az esküvő napján az előre megbeszéltek szerint szuper precíz lista alapján élveztük a zenét, a vendégek és a mi kérésünkre nagyon rugalmasan, türelmesen reagáltál. Óriási hangulatú, szuper buli lett, de ebben az első meeting után biztosak voltunk. Nagyon örülünk, hogy Téged választottunk! Köszönjük szépen, hogy velünk ünnepeltél! ❤️

Dóri és Ákos

Profi volt, megbízató, pontos

Nagyon jól döntöttünk amikor Andrást kértük fel zenélni a lagzinkon. Teljesen profi volt, megbízató, pontos és mindig készséges. Nagyon szuper bulit csapott. A násznéptől is csak pozitív visszajelzést kaptunk. Nagy segítség volt, hogy a technikai részleteket leegyeztette a helyszínnel, így nekünk azzal már nem kellett foglalkoznunk. Mégegyszer nagyon köszönünk mindent! Szuper buli volt. Én nem számítottam rá de életünk legszebb napja volt. 🙂

Zsanett & Péter

Kedves Bandi!

Minden esküvő elengedhetetlen szereplője egy jó DJ! Sokan mondják, hogy egy jó bulihoz, jó társaság kell, ami alapvetően igaz is, de mit sem ér egy tombolni vágyó násznép, ha nincs, aki rájuk hangolódva megmozgassa őket. Legyen szó kicsikről – nagyokról, háttér zenéről, nagy pillanatok zenei aláfestéséről, vagy éppen tombolásról Bandi tudja jól, hogy mikor, mit kell lejátszani. Profi felszerelés, könnyed, rugalmas szervezés. Igazi Joker, aki segít koordinálni a nagynapot, ha éppen a vőfély már nincs a helyzet magaslatán. Köszönjük, hogy naggyá tetted ezt a napot nekünk! 😉

Zita & Kristóf

Kedves Andris!


Nagyon szépen köszönjük a zenét és a hangulatot amit csináltál teljes mértékig meg vagyunk elégedve! Ha lehetséges mindenhova ajánlunk, ahova csak kérdeznek :)))

Szandi & Kopi

Kedves András!

A hajnali szóbeli köszönet után még egyszer, ezúttal írásban is szeretnénk megköszönni a végtelenül profi és nélkülözhetetlen segítségedet, lelkes hozzáállásodat a tegnap esti-éjjeli bulinkhoz. Mi nagyon jól éreztük magunkat és a vendégek is ezt mondták, úgyhogy minden happy! Köszönjük és a legjobbakat kívánjuk!

Meli & Andris

Fergeteges este volt!

Fergeteges este volt, azóta is azt hallgatjuk, hogy nagyon jó bulit csináltál. Szerintem erről még évekig fog áradozni mindenki. Minden túlzás nélkül mondom, hogy a legjobb választás volt téged felkérni!! Számomra hatalmas élmény volt látni, hogy te is jól érezted magad, ez nekünk násznépnek egy nagyon pozitív visszajelzés. Ezt sosem fogom elfelejteni. Mindig tudtad, hogy mit kell játszani, mi pedig vevők voltunk rá. Tudom, már többször elmondtam, de még százszor elmondom bárkinek, hogy nagyon szuper voltál, ez az igazi profizmus!!!

Angéla & Norbert

Annamari & Peti

Már amikor a youtube mixeidet megtaláltuk is tudtuk, hogy Te leszel a mi emberünk (órákig buliztunk rájuk kettesben otthon :D) de ami a legfontosabb, hogy a vendégeink is szuperül érezték magukat a lagzinkon! Nagyon felkészült DJ-nek ismertünk meg, aki a legkorábban érkezett a helyszínre és az utolsó pillanatig életben tartotta a táncparkettet. Külön köszönjük, hogy beépítetted a hosszú kívánságlistánkat a repertoárba! Reméljük, hogy összefutunk még más esküvőkön, mindenkinek Téged fogunk ajánlani! 🙂

Annamari & Peti

Kedves Bandi,

Nagyon szépen köszönünk mindent Neked. Fantasztikus, és változatos zenéket kaptunk Tőled a Nagy napon, ami a korban, és stílusban vegyes násznép számára mind megfelelő volt 🙂 Rendkívül profi, kedves, és jó fej DJ vagy, jó volt veled együtt dolgozni, és tervezni az esküvői zenei repertoárt. Nagyon jó döntés volt, hogy téged választottunk 🙂 Minden jót kívánunk, januárban találkozunk 🙂

Betti & Máté

Bandit kértük fel...

Bandit kértük fel, hogy az esküvőnkön gondoskodjon a bulizós hangulatról, és bár különleges igényeinkkel cseppet sem könnyítettük meg a dolgát, ennek ellenére fantasztikusan vette az akadályt! Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyien táncolni fognak, pláne, hogy hajnal 4-ig!!! Hihetetlenül jó buli volt, tényleg mindenki megfordult a táncparketten. Bandia legtöbb kedvenc előadónkat becsempészte a playlistbe és a menyasszonytánchoz is sikerült is sikerült egy szuper válogatást összeállítani az én abszolút nem menyasszontánchoz való kelta/folk rock stílusú kedvenceimből. Tényleg fantasztikusan érti a dolgát. Emellett a buli előtt, a szertartás hangosításában, illetve a háttérzene biztosításában is számíthattunk rá. Hihetetlen jó érzékkel időzített a zenéket a szertartás alatt is. Kedves Bandi, köszönjük szépen, hogy segítettél életünk legszebb napját még tökéletesebbé varázsolni. 😊

Réka & Milán

Kedves András!

Elmondhatatlanul hálásak vagyunk Neked az értünk tett fáradozásaidèrt és munkádért! Te voltál az első szolgáltatónk akivel szerződtünk, az első levèlváltástól kezdődően éreztem, hogy ez a buli csak jó lehet majd, e felől végig nyugodt voltam.

A legnagyobb összhangban voltatok CM Csabival, azt hiszem nagyon sok dolgozó ember példát vehetne rólatok! Folyamatosan monitoroztad a vendègsereg kívánságait és igyekeztèl minden kèrèsüket teljesìteni, amiért végképp hálásak vagyunk, mert be kell valljuk nem volt egyszerű dolgod. Ha van olyan, hogy valaki a maximumon is felül teljesít, akkor rólad van szó! Vègtelenül örülünk, hogy elvállaltad a lagzinkat, örök mosolyunk az arcunkon fog kísérni, ha visszagondolunk Rád!

Judit és Szilárd

Kedves BanDJ!

Nagyon szépen köszönjük a munkádat, fergeteges bulit csináltál az esküvőnkön! Egyszerűen tökéletesen eltaláltad a zenéket, mindig jókor váltottál stílust és ha kértünk valamit, egyből betervezted a lejátszási listába. A felszerelésed pazar volt, többféle fényjáték és a füstgép magasan emelte a buli hangulatát. Bármilyen játék-tánc zenei aláfestését tökéletesen vitted végig szerintem elég nagy tombolás volt egész éjjel! Szerencsések vagyunk, hogy téged ajánlottak nekünk, így volt kerek az esténk 😊 Mi is szívesen fogunk ajánlani bárkinek!

Enikő és Andris

Milliò köszönet!

Nagyon szépen köszönjük a fantasztikus bulit, szuper voltál. Minden vendég dícsért, hogy nagyon jók voltak a zenék és mindenki jòl érezte magát, ami nagy részben a Te érdemed mert nagyon jòl csináltad a hangulatot és tök jòl követted vagy épp irányítottad az emberek hangulatát.

Felülmùltad a várakozásainkat, de tényleg. Nagyon boldogok vagyunk, hogy Téged választottunk!

Milliò köszönet!

Dia és Dávid

Nagyon Hálásak vagyunk!

Nagyon Hálásak vagyunk és nem tudjuk elégszer megköszönni, hogy ennyire jól le tudtad vezényelni életünk eddigi legszebb napját, mint ceremóniamester és DJ. 

Neked köszönhetően egyszer sem voltunk elveszve, de úgy gondoljuk hogy a Násznép sem! 

Mindenki megtalálta a saját magához illő zenéjét az este folyamán, mindenki jól érezte magát! 🙂 

Örülünk, hogy Téged választottunk erre a feladatra! 

Timi és Roli

Imádtuk!

Mikor tavaly elkezdtük tervezni az esküvőnket, nem voltunk biztosak abban, hogy szeretnénk-e DJ-t, de a nálunk tapasztaltabbakra hallgatva elkezdtünk nézelődni. Mikor rátaláltunk Bandira, nagyon szimpatikus volt a honlapja alapján és élőben még inkább. Minden kétségünket szétoszlatta, és az első találkozás után magabiztosan és boldogan indultunk haza. Az esküvő előtt időben felvette velünk ismét a kapcsolatot, és jelezte, hogy ideje összeírnunk milyen zenéket szeretnénk hallani az esküvőn, majd a listánkról válogatott a lagzi során figyelve a vendégek reakcióit. A nagy napunkon időben érkezett, mindennel felkészült és a többi szolgáltatónkkal is remekül kijött. A lagzi végül olyan jól sikerült, hogy a keménymaggal együtt hajnali 4-ig megállás nélkül táncoltunk. Imádtuk!

Orsi és Sanyi

Kedves Bandi!

Egyszerűen fergeteges bulit csináltál, úgyhogy nagyon-nagyon hálásak vagyunk, hogy te voltál a zenei szolgáltatónk! Olyan embereket is láttunk táncolni, akiket más esküvőkön többnyire csak ülni láttunk. Külön kiemelnénk, hogy a szülők is mennyire dicsérték a zenéket és hogy a kívánságokra is mennyire nyitott voltál. A mi zenei kéréseinkre tényleg maximálisan ügyeltél, úgyhogy még mi sem buliztunk ekkorát soha. Mindenkinek bátran ajánlani fogunk, aki minőségi szolgáltatást szeretne, mert maximálisan elégedettek voltunk! 🙂

Reni és Peti

Bárkinek nagy szeretettel ajánljuk Andrást!

Andrásról már a weblapjáról látszott, hogy profi! Az egyszeri videómegbeszélésünk után nem volt kérdés, hogy vele fogunk dolgozni. Az emailjeinkre mindig egy órán belül válaszolt, és mindig nagyon segítőkész volt. Mély tudása és hozzáértése egyértelmű. Az esküvő napján végig kommunikált velünk, mire mi a helyszínre érkeztünk már teljesen menetkész volt, és remekül kommunikált a többi szolgáltatóval. Minden korosztálynak zenélt a lagzin, és mindenkitől jó visszajelzéseket kaptunk. Minden vendég megfordult a tánc téren, és sokakat a végén már el kellett távolítani. Ja és nem mellesleg, ő is nagyon élvezte a saját buliját! Mi bárkinek nagy szeretettel ajánljuk Andrást, remek vele dolgozni!”

Kyra és Dávid

Köszönjük!

Számunkra az ideális buli olyan, ahol minden vendég hajnalig táncol, korosztálytól függetlenül. BanDj ezt nemcsak teljesítette, hanem felül is múlta. Az est folyamán folyamatosan figyelte, hogy mikor éppen milyen zenére van szükség, mikor érdemes váltani a pörgősből lazábba. A lagzinkon mindenki megmozdult, hiszen ilyen zenei összeállítást és ilyen profi tálalást nem lehet az asztalnál ülve hallgatni! Nem tudunk eléggé hálásak lenni neki azért, hogy ilyen felejthetetlenné varázsolta a lagzit!

Bár rendesen megnehezítettük a dolgát a különböző kedvenc zenékkel, vonatozással, szerenáddal, meglepetés táncokkal, ő mindvégig profin kevert és nagyon pontosan küldte a vendégeknek a nekik szánt dalokat!

KÖSZÖNJÜK!!!

Tina és Zsombor

Kedves András!

Elképesztő bulit varázsoltál az esküvőnk napján! A vendégek csak úgy áradoztak, hogy ilyen profi DJ-vel még nem találkoztak. A hangulat, a fények, az általad kiválasztott zenék tökéletesen passzoltak a mi ízlésünkhöz, illetve a vendégek ízléséhez is. A vendégek elismerően kérdezgették, hogy honnan szereztük ezt a DJ-t!? 🙂 Nagyon figyelmesen és minden igényt kielégítően végezted a buli irányítását. Maximálisan elégedettek voltunk azzal, amit kaptunk tőled. Még többet is kaptunk, mint amit vártunk, amiért elképesztően hálásak vagyunk. Köszönjük még egyszer!”

Nikolett és Csaba

Galéria

PROFI ESKÜVŐ ÉS PARTY DJ

Sztárok, akikkel együtt dolgoztam

PROFI ESKÜVŐ ÉS PARTY DJ

Lefoglalt dátumok

PROFI ESKÜVŐ ÉS PARTY DJ

 

február

március 2024

április
KE
SZE
CS
FR
SZO
VA
26
27
28
29
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
március-i események

1

Nincs esemény
március-i események

2

Nincs esemény
március-i események

3

Nincs esemény
március-i események

4

Nincs esemény
március-i események

5

Nincs esemény
március-i események

6

Nincs esemény
március-i események

7

Nincs esemény
március-i események

8

Nincs esemény
március-i események

9

Nincs esemény
március-i események

10

Nincs esemény
március-i események

11

Nincs esemény
március-i események

12

Nincs esemény
március-i események

13

Nincs esemény
március-i események

14

Nincs esemény
március-i események

15

Nincs esemény
március-i események

16

Nincs esemény
március-i események

17

Nincs esemény
március-i események

18

Nincs esemény
március-i események

19

Nincs esemény
március-i események

20

Nincs esemény
március-i események

21

Nincs esemény
március-i események

22

Nincs esemény
március-i események

23

Nincs esemény
március-i események

24

Nincs esemény
március-i események

25

Nincs esemény
március-i események

26

Nincs esemény
március-i események

27

Nincs esemény
március-i események

28

Nincs esemény
március-i események

29

Nincs esemény
március-i események

30

Nincs esemény
március-i események

31

Nincs esemény